Szösszenetek

Szeretek Zoli fiammal filozofálni. Egy-egy beszélgetés végén valamelyikünk - vagy mindkettőnk - mélyen elgondolkodik.

A minap drága fiacskám egy csillagászati témájú tudományos filmre akadt. Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere: világmindenség, fekete lyuk, naprendszer és még sok hasonló. A film végén természetesen rengeteg kérdésre kellett választ adnom, de a végtelennél kicsit elidőztünk. Beszélgetésünk valahogy így zajlott:

- A végtelenen nem szabad sokáig gondolkozni, mert mentális problémákat okozhat - mondtam. Ezt gyakran szoktam mindenkinek hangoztatni, mert én valóban így érzem.
- Mi az a mentális probléma? - kérdezte Zoli. Na, gondoltam magamban, én is jó fej vagyok, hogy ezt a mondatot egy kilenc éves gyereknek mondom. Most már mindegy.
- Az azt jelenti, hogy kicsit összezavarodok. - válaszoltam, hátha ez így érthető számára.
- Én nem zavarodok össze, tudom mi az a végtelen. Azt jelenti, hogy nincs vége - kicsit elmosolyodtam magamban. Úgy magyarázott a gyerek, ahogyan egy tudományos előadáson a professzor próbálja megértetni a csökött közönséggel, hogy miről is van szó.
- Értem én, - mondtam - csak nem bírom ésszel felfogni.
Nem voltam egészen biztos abban, hogy ennek a mondatnak a lényegét felfogta a gyerek, mert újból, hatalmas vehemenciával kezdett nekem magyarázni.
- Tudod, van a világmindenség. Van a mi bolygónk, meg a többi bolygó, meg a Naprendszer, aztán még utána is van, és nincs vége.
Magyarázat közben próbálta eljátszani nekem az egész világmindenséget, mutogatott, gesztikulált, néha már úgy beszélt, mintha fogyatékos lennék.
- Értem, de nem akarok belegondolni. - csak ennyit tudtam erre válaszolni. Hogyan is tudnám neki megmagyarázni mit jelent az, hogy értem, csak fel nem foghatom? De ő nem hagyta annyiban a dolgot. Látszott rajta, hogy ha a fene fenét eszik is, mindenképpen megmagyarázza nekem a végtelen fogalmát. Így hát folytatta.
- Ez olyan, mint amikor mész az úton és nincs vége. És tovább mész, és tovább mész, és még mindig nincs vége, és tovább mész... - itt egy pillanat alatt megdermedt a gyerek. Hirtelen azt hittem, hogy rosszul lett, vagy ilyesmi. Csak állt, elkerekedett szemekkel, lassan rám nézett - Értem már mire gondolsz... - mondta a felismerés szikrájával.

Itt maradt annyiban a beszélgetésünk. Én igyekeztem nem tovább gondolkodni a témán, gyerkőcöm pedig elvolt még néhány percig magában. Szerintem most már némileg érti mi az a mentális probléma. Mindenesetre nagyon remélem, hogy nem okozott maradandó károsodást ennek felismerése.

 

Elöljáróban

Nézzünk magunkba és valljuk be őszintén; mindenkinek van valami "nünükéje". Sokszor nem értenek meg minket mások a viselt dolgaink miatt. És sokszor mi sem tudunk megérteni másokat olyankor, mikor  hatalmas lelkesedéssel számolnak be valamiről, ami minket teljesen hidegen hagy. "Ilyen baromság miatt ekkora felhajtást!" - gondolhatjuk. Én ezekben a helyzetekben - amikor már majdnem bealszom egy élménybeszámoló hallgatása közben - azt a módszert szoktam alkalmazni, hogy átkonvertálom magamban a hallottakat valami olyan környezetbe, olyan témával kapcsolatban, ami engem érdekel igazán. Ez igen hatásos, ilyenkor még komolyan lelkesedni is képes vagyok. Nos, az én élménybeszámolóm a sokak által erősen utált Harry Potterhez kapcsolódik, úgyhogy tessék konvertálni!

Viszonyom Harry Potterrel

Az első könyv teljesen véletlenül akadt a kezembe nem sokkal a megjelenése után, és nagyon tetszett (valld be, rögtön imádtad). Nem is értettem azokat a visszhangokat, amelyek kimondottan ártónak titulálták az irományt. Van benne minden, ami kell; boszorkány, sárkány, varázslat, hősiesség, jó és gonosz, mindez humorral fűszerezve. Egy jó kis mese és ennyi (szóval imádtad!). Az egész történetbe akkor csöppentem bele, amikor már - hivatalosan - felnőtt fejjel gondolkodtam (ez jó vicc, mfha), ezért azt magyaráztam magamnak, hogy biztosan kicsivel másképp tekintek az egész jelenségre mint az, aki ezzel együtt nőtt fel (hát persze, sokkal infantilisabb vagy).

A mai napig szeretem a Harry Potter történeteket, de nem sorolom magam az "elvetemült" rajongók közé (nehogy hülyének nézzenek, mi?). Persze megvan az összes könyv, meg film (ez a minimum, öregem). Bár nem túl nagy angol tudással rendelkezem, azért a 7. könyvet eredetiben olvastam (egyszerűen nem bírtad kivárni, amíg magyarul is megjelenik), de nem tolakodtam ott éjfélkor talárban, meg kalapban, amikor megjelentek az új könyvek (pedig biztos tök jó volt, igaz?). Megfordulok néha a Harry Potter fórumokon, meg oldalakon (ja, majdnem minden nap). Többször olvastam már az összes könyvet (azért évente kétszer nem árt a teljes könyvsorozatot újraolvasni, ugye?). A filmeket is többször láttam már (amikor magad alatt vagy, mindig elvonulsz a varázslók világába). Mondjuk tavaly kissé elszomorodtam (aha, mi is volt az a kisebb dühroham?), amikor kiderült (és megtudtad, hogy pusztán üzleti megfontolásból! Hallatlan!), nem novemberben, hanem most júliusban mutatják be a 6. filmet, pedig már nagyon vártam. (Kénytelen voltál gyorsan elolvasni és megnézni minden részt, hogy kicsit helyre állítsa a lelki békédet.) A lényeg, hogy a konszolidáltabb rajongók közé tartozom, na!

Van véleményem, csak nem értek vele egyet

Folyamatosan figyeltem, mikor jelenik meg a mozik műsorkínálatában az új film. Már hetekkel korábban bejelentettem kedves családomnak, hogy 23-án nem érek rá semmire, mert feltétlenül moziba kell mennem. Azt hiszem egyikük sem mert ellentmondani, de azért a "biztos, hogy nem normális" mosoly nem maradt el az arcokon. 18-án felcuppantam az internetre, hogy körülnézzek a filmmel kapcsolatban. És mit látok? 23-án éjfél után 5 perccel vetítik a filmet először! (ezaz, öregem! jegyet foglalni, de gyorsan!) Hát, ez nem igazán az én időpontom. (dehogynem! na, hol nyomják, nézzük! - Katt az éjjeli időpontokhoz.)

- Találtál valami érdekeset? - hallottam a háttérből. Férjem érdeklődött, úgy látszik túl nagy vehemenciával kattintgattam.
- Nem érdekes, csak a HP időpontokat nézegetem. - katt a csütörtöki HP időpontokhoz. (mi az hogy nem érdekes?! éjjel adják először a filmet! - katt az éjjeli időpontokhoz - szuper a Westendben 8 teremben is játszák)
- És tudod már melyikre mész?
- (hogy hogy melyikre? hülye kérdés! az elsőre! - katt a 3-as teremhez - hú, a mindenit! ez már be is telt!) Még nem. Képzeld játszák éjfél után is. - mondtam flegmán, egy könnyed nevetést is hozzáadva. - Jó, mi? - katt vissza a nappali időpontokhoz.

(milyen duma ez basszus? tessék kerek-perec megmondani, hogy éjfélkor mész és punktum! - katt a 4-es teremhez - ok itt még van hely). Ja, persze! Majd mindjárt bejelentem: bocsi, itt hagyok csapot-papot, mert nekem sűrgős HP nézni valóm van éjfélkor. Jó vicc, ha-ha. - Katt a nappali időpontokhoz. (mert? mi a gond ezzel? talán nem teheted meg? - katt a 4-es teremhez - na, itt középen ez tuti hely lesz) Deehogyneem, peerszee. Még 623-szor játszák majd a filmet. - Katt a nappali időpontokhoz (és akkor mi van? az elsők között akarod megnézni! - katt a foglaláshoz). Ja, hogyne. Itt egy feleség, családanya, komoly felnőtt nő, akinek a legfőbb problémája, hogy az éjjeli előadásra menjen, egyébként meg bármikor máskor is megnézheti. Röhej! - katt a nappali előadásokhoz. (mi a röhej?! igen, felnőtt nő vagy! éppen ezért akkor és oda mész, amikor és ahova akarsz! ha éjféli mozira vágysz, akkor meg oda! és örülj, hogy jelenleg ez a legnagyobb problémád, nem mindig van így, tessék kiélvezni! - katt a foglaláshoz). Ez igaz. De - katt a Pólus nappali időpontjaihoz - ez itt van egy köpésre, gyalog is simán el tudok menni. (viszont nem játszák éjjel a filmet! törölve az ötlet! - katt vissza a Westend éjjeli időpontjaihoz). Itt még az árak is drágábbak, meg különben is, épp nincs se bérletem, meg semmi; buszjegy, éjszakai járat, vagy taxi, stb. kétszer annyiba kerülne az egész - katt a Pólushoz. (mert aztán még nem költöttél ennyit semmi baromságra, mi?) Ok, ez is igaz. (naugye! megéri és kész! - katt a Westend helyfoglaláshoz - ez a hely itt szuper jó lesz - katt, foglalás - oké, jöhet a visszajelzés - mi a ...?! - katt mégegyszer, mégegyszer... - mér' nem lehet online foglalni az éjjeli előadásra?! - telefonálás - csak személyesen?! ez nem igazság!) A sors keze. - katt a Pólus nappali időpontjaihoz. (és akkor ennyi? na, nehogy már! - katt a Westend éjjeli időpontjaihoz, aztán az összes terem és helyek összeírása)

- Rosszabb vagy, mint a gyerekek! Akkor mehetünk? - legnagyobb meglepetésemre férjem útra készen állt, hogy elinduljunk megvenni a jegyeket (nagyfiamnak és nekem). Lehet, hogy túl látványosan szenvedtem...?

Na, végre!

Elött a nap (éjjel) amire olyan régóta vártam. Hatvanszor átnéztem a bkv oldalt; hogyan menjünk, melyik busszal, metróval, stb. Korán azért nem érdemes odamenni, mert a központ 11-kor bezár, mi a fenét csinálunk egy órán keresztül? Ugyanakkor nem célszerű lekésni az utolsó járatot ugyebár, gyalog nem biztos, hogy időben odaérünk. Na nézzük, hány óra van? Nyolc. Rendben, akkor még megnézem a levelezésemet. Jó, hány óra van? Nyolc óra tíz. Nézzük, mik a hírek a nagyvilágban. Hány óra? Fél kilenc. Jaj, ne már! Iszonyú lassan telik az idő...

Na, végre! Fél tizenegy, indulás. Utolsó ellenőrzés: mozijegyek ok, pénztárca ok, személyi ok, buszjegyek ok, telefon ok, mozijegyek mégegyszer - ez a legfontosabb! - ok, kulcs ok, minden megvan, mehetünk. Na, gyerünk, gyerünk, mér' ilyen tetű ez a busz, még a végén lekéssük az utolsó metrót. Huhh, éppenhogy. De most már minden rendben, időben odaérünk.

Igen, itt vagyunk. A központ bejáratánál egy kisebb csapat, biztosan ők is a filmre jöttek, csakhát ugye zárva a főbejárat. Vajon hol a túróba kell itt bemenni a mozihoz, nem igazán császkálok errefelé éjjelente. Á, elindult a kis csapat, szerintem menjünk utánuk. Irány a Váci út, ennek az üzletháznak annyi bejárata van, hogy ihaj! A mozi a végén van, biztos ott is be lehet menni. Akkor gyerünk!

Boldogságcsepp

Ugyan tudtam, hogy több teremben játszák a filmet, mégis meglepődtem, amikor beértünk a moziba. Atyavilág! Micsoda tömeg, őrület, tisztára mint egy koncerten! Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor végképp megnyugodtam; nem vagyok bolond, hisz lám ez a sok ember mind azért van itt, amiért én. Örülök, hogy végülis hallgattam magamra, és erre a vetítésre jöttem. Vigyorogtam, mint a vadalma, ugyanis lelki szemeim előtt megjelent egy korabeli cirkuszi kikiáltó; Méllyen tisztellt Hölggyeim és Uhrraim! Itt a soha vissza nem téhrrő alkalom! Tessék, tessék! Hamahrrosan megcsodálhatják Hahrry Pottehr és a félvéhr hehrceg fantasztikus kalandját! Csak Önöknek ellősször! Tessék, tessék! Hihetetlen jó érzés töltött el. Az a rengeteg ember kortól, nemtől, egyéb más beállítottságtól függetlenül mindannyian ugyanazt akarta: végre látni a legújabb HP filmet. Elsőként! Tökéletes néma egyetértés volt a legkülönbözőbb kinézetű emberkék között; legyen az egy 15 éves jólfésült srác, vagy egy szakállas, ötven körüli rocker fazon, vagy egy csupa rózsaszínben pompázó 20-as leányzó, vagy akár én (a komoly családanya ugyebár). Nem tudom mások szoktak-e érezni ilyet, de a feszült várakozás keveredett a mérhetetlen szeretettel. "Mindenkit szeretek, aki most itt van velem!"

A terembe folyamatosan jöttek. Tudtam, hogy nem fog ez időben elkezdődni, mert a tömeg fele még az előtérben volt, de továbbra is csendben átadtam magam a fantasztikus érzésnek: végre itt vagyok, halk duruzsolás mindenhonnan, a várakozás feszültsége, mindjárt kezdődik, az elsők között vagyok, aki megnézheti a filmet, Istenem, de jó fejekkel ülök itt együtt. Az sem rontotta el a kedvemet, hogy fél egy után kezdődött csak a reklámok vetítése. Most már tényleg nincs sok hátra, mindjárt elkezdődik. És igen! A terem elsötétedett, felcsendült a már jól ismert dallam. Hirtelen végigsöpört rajtam a hideg és a forrósság elegye, a nevethetnék és sírhatnék keveréke, egy őrületes, megmagyarázhatatlan érzelemhullám a fejem búbjától egészen a lábam ujjáig. Nem volt több egy pillanatnál, de nem cserélném el semmivel. Óriási boldogságcseppet kaptam, amiből azt hiszem sokáig tudok majd még táplálkozni.

Végezetül

Azt hiszem, hogy önmagunkkal való vitatkozás alkalmával nem árt néha arra a hangra hallgatni, amelyiket a leginkább el akarjuk csendesíteni. Milyen volt a film? Fogalmam sincs. Hogy nekem tetszett-e? Ez már egy másik történet. Mindenesetre az biztos, hogy a tetszési indexen nagyot dobtak az előzmények, és nem bántam meg az éjszakázást.

Sokszor elhatároztam már, hogy naplót fogok írni, de valahogy mindig abbamaradt úgy a harmadik-negyedik napon. Rájöttem, mi lehetett a baj. Ha az ember a mindennapjairól szeretne lejegyezni valamit, nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden nap írni is kell. Én persze másképpen gondoltam, valószínűleg ez okozhatta nálam a problémát. Minden egyes nap, minden egyes eseményt szerettem volna megörökíteni ráadásul úgy, hogy ha véletlenül valaki elolvasná, akkor pontosan értse, miről is van szó. Éppen ezért majdnem minden történéshez két-három oldalas "megjegyzést" biggyesztettem. Ha jobban meggondoljuk ez igazán fárasztó még akkor is, ha az ember szívesen önti ki a lelkét egy spirálfüzetnek, mert ugyebár mégsem író volnék vagy mifene, akinek az a dolga, hogy naponta, éjszakába nyúlóan a tollát sercegtesse. Nekem - természetesen mások által előírt - fontosabb dolgom is volt ennél, például korán felkelni, iskola, tanulás, edzés, házi feladatok (khm, el nem készítése), és így tovább. Mint ahogyan egy átlagos tini életében, úgy természetesen az enyémben sem egyeztek meg ezek az állítólagosan fontos dolgok az én általam fontosnak tartott dolgokkal, de ez már amolyan részletkérdés. Lényeg az, hogy egyetlen füzetet sem sikerült pár napnál tovább vezetni.

Nos, amióta a legutolsó naplókezdeményem készült, azóta eltelt pár év. A fontos és nem fontos dolgok listája kissé átrendeződött; néhány elem kihullott, újak kerültek elő, amik pedig megmaradtak, azok kicsit átalakultak.

A naplóírás ötlete újból felmerült bennem. Miért? Fogalmam sincs, de úgy gondoltam, hogy írok mindenfélét, ami eszembe jut. Majd meglátjuk mi sül ki belőle.